2007. november 12., hétfő

Ógörög kalandok


Ma, egy hónap távolmaradás után, megjelentem ógörög szemináriumon. Öten voltunk, ez csúcs a félévben. Persze nem csupa ragyogó szem, de itt is él az olimpiai eszme. A részvétel a fontos. A tanár kissé nehezményezte, hogy az előző szemináriumot egyedül töltötte a teremben, társaság és diákok nélkül. Pedig én azt hittem el tudja hasznosan tölteni az idejét, mégiscsak egy bölcsészkar (olvashatott volna valamit). Talán bosszúból, talán tervben is volt, de megmondta, hogy következő órán zh-t írunk. Ollé!
Ragozási paradigmákból.
És most jön a lényeg. Mivel kiderült, hogy senki sem ismeri ezeket, újramagyarázta. Szóval, ízelítőül!
Az ógörögben 3 nem van. Hímnem, nőnem, semlegesnem. Ez már 3 ragozási paradigma. Ugye, egy ragozási paradigma 6 db eset(E/1, E/2, E/3, T/1, T/2, T/3). Persze ragozzuk a névelőket is mindig, de ezt hagyjuk...
A némettől eltérően minden nemnek más a többesszáma. Tehát külön többesszáma van a hímnemnek, nőnemnek, és semlegesnemnek. Ott tartunk, hogy 3+3 paradigma.
Most jön a vicc. A görögben, nem csak egyes és többesszám van, hanem úgynevezett kettesszám is! A többesszám csak akkor lép életbe, ha kettőnél több ember végez egy cselekvést. Ha valamit csak ketten csinálnak, arra külön paradigmák vannak, a kettesszám paradigmák. Természetesen 3, mert ugye hímnem, nőnem, semlegesnem. Tehát- ha még nem vesztettétek el a fonalat - a megtanulandó paradigmák száma 3+3+3.
Azaz 9 paradigma, mindegyik paradigmában 6 esetrag. Tehát 9×6 esetrag, tehát 54 esetragból áll a paradigmarendszer.
Azonban valamit még mindig nem mondtam. Bizony. Nem csak egy paradigmarendszer van...
47(!) különböző tőtípus van, és minden tőtípushoz tartozik egy paradigmarendszer. Az 47×54 esetrag, nem feledve, a mindegyikhez tartozó névelőket.
Az 2538 esetrag, és persze ugyanennyi névelő...
Jah, és ez még csak a főnévragozás...
Jövő héten zh. Most pedig leülök tanulni.
(Elnézéseteket kérem a panaszáradatért, de valahol igazán kell magam sajnáltatni.)

3 megjegyzés:

_renton írta...

hát ezért a sok sudoku...

Pötyi írta...

áh, nem.
csak a helyes megfejtést beküldők közt kisorsolt nyeremény miatt.:)

Névtelen írta...

Néha azért mégiscsak örülök én ennek a mérnöki karnak;)
(Nicole)