2008. július 9., szerda

és akkor

a lakótelepen, az egyik betontömeg oldalán, a nemrég egy lakópark, és egy nagy bevásárlóközpont mellett épült lidl áruházzal szemben, a szobában alvó embertől fél méterre mit kell látnia az erre tévedő szerencséseknek: a barátok köztből jól ismert világsztár, tóni(vagy ki), albumot adott ki. amin máté péter és jimmy dalokat énekel - csak azért nem sajátokat, mert úgy gondolták, hogy egyelőre ezzel biztosabb a siker; igazi művész, hiába. pár hónappal ezelőtt dósa matyi helyén kasza tibor virított - úgy látszik, ez egy ilyen hely -, akivel matyi duettet is énekelt. az internetre is feldobta a cuccot, és szinte az összes netes portálon csak dícsérik. én nem értek ehhez, de egyszerűen nem lehet komolyan venni, az embernek folyamatosan csak az jár az eszébe, hogy ez a srác milyen átkozottul gagyi dialógusokat szokott lenyomni a békában, és amikor a kamera ráközelít az arcára(drámai zene a háttérben), és vége a résznek, és több millió magyar remegve várja a holnap estét, hogy úristen, akkor most...de aztán kiderül, hogy nem nem, és mennek tovább a műanyag beszélgetések. de ki tudja, még az is lehet, hogy jó hangja van(haha), ha már ennyi ember ezt mondja/írja - pl. itt is(bár ebben a legjobb rész a jobb alul lévő "Ne lopj!"-os kép. hogy ez hogy jön ide azt nem tudom, ehhez lehet, hogy valami háttértudás kell a sorozatról-vagy esetleg matyinak egy fricska, hogy ne lopjon dalszövegeket...)
akárhogy is, kár, hogy ilyen, és ehhez hasonló plaktátokat kell nézegetnem, minden egyes alkalommal, amikor hazafelé jövök. kár, hogy mindenki "írhat könyvet", hogy mindenki "énekelhet", hogy mindenki rendezhet kiállítást a "képeiből", és kár, hogy dósa matyi több millió emberrel egyetemben azt hiszi magáról, hogy amit csinál az jó, pedig nem. mert szar.

Nincsenek megjegyzések: