Mint bús tölgyfát...

Mint bús tölgyfát nyári erdő mélyén
benőtt a gaz, friss derekam mohás,
gyökerem szív könnyes, szűz időt még.
Levelem ring, szellő a búsulás.
Olykor elszáll, lombom fölfelé tör,
ölel a Nap, bukfencezik a Hold,
holnap tombol, igaz hitem ledől,
feketében törzsem földig hajol.
Eltűnt, vége! Lelkem nemessége,
gyönge szépség tört testben odalett.
Kár próbálni égi iránytűvel
követni, vagy űzni az életet.
Őszi eső jön, lombom megremeg,
potyog az ég, felettem fellegek.