Krákog, krákog az öreg ezredes,
szerelmes szíve nádként lengedez.
Surran, surran lábán a bakancs,
beleszögelve sáros pillanat.
Tüzelve vágyát bömbölő beszéd,
kicsípi arcát reggelre a dér.
Hernyó-szíve ma megkövült gubó,
földdel feledjük, szárnyát áruló.
4 megjegyzés:
holnap akkor már biztos szép lepke lesz a szíve.
szerintem nem.
a gubó megkövült.;)
soha nem lesz belőle pillangó...
de bizony.
lehetett volna belőle szép lepke.:)
és ezért szomorú.
igen, hát én reménykedtem, de akkor :(
Megjegyzés küldése