fák, emberek, ilyesmi

tegnap azt hittem végem van. idejött négy tűzoltó, és kivágták a ház előtt álló fenyőfát. azért, mert a fa gyökerének csak fél métere volt lefelé, és így csak vízszintesen tudott terjeszkedni, de ez így nem volt elég, és elkezdett dőlni - állítólag. ezért aztán, hogy véletlenül ne essen rá egy emberre, kivágták. úgy tűnt, másnak ez evidens, hogy ilyenkor ki kell vágni, de nekem nem. kezdjük azzal, hogy annyi barom lakik itt, hogy felőlem nyugodtam rádőlhetett volna akármelyikre, valószínűleg még csak ki sem nyiffant volna tőle, mindegy is, akkor is a fát sajnáltam volna jobban. de persze, oké, mentsük meg ezeket a barmokat is, nem hiszem el, hogy nem lett volna más megoldás. lett volna, de ez volt a legegyszerűbb, a legolcsóbb, a legkevesebb energiával ez járt. az a szomorú, hogy meg lehetett volna oldani máshogy, csak nem is akartuk megoldani máshogy. jó volt ez így, dögöljön meg a fa, és el van intézve. sajnáltam. az embereket is sajnálom, hogy nem jutnak el odáig, hogy a növények tudnak élni emberek nélkül, de az emberek nem tudnak élni növények nélkül. szeretem a fákat, utálom az embereket.