banánhal

Amikor nincs kedved megfeledkezni a világról, akkor feledkezel meg a világról igazán. Boldogan rohansz elkergetni a terekről a galambokat, szaladsz kinyújtott kézzel és berregsz hozzá kicsit. Tegnap elmerülve a pesti éjszakában kikértem két korsó sört egy pultban, valahol több emelet mélyen a föld alatt és arról magyaráztam egy 35 éves asszonynak, aki megszólított minket, hogy igazán csodálatos lehet szájharmónikázni, a nő keze közben a Dauer válláról egészen a fenekéig kúszott mire ő segítségkérő szemeket meresztett rám. Megjegyeztem, hogy ha már egyszer bebasztunk, akkor basszunk be, különben is este búzasört vettünk a plusban, ami már munkálkodott bennünk. Hiszen forgathatod a tükörgömböt bármerre, csak akkor nem látod meg benne magad, ha nem nézel oda. Elmentünk egy helyre, ahol a ruhatár nagyobb volt mint bármi veszprémben, és elveszettnek éreztem magam az üvöltő embertömegben. De akkor pár percre szerelmes lettem, tiszta szerelemmel, mert gyönyörűt láttam, és elfutottam a zöldellő réteken a retro tánctérig, ahol jól esett a keserű sör. És láttam sok hajléktalant, akik rácsokon aludtak és maguk alá piszkítottak, az egyik aluljáróban koccintóst adtak egymásnak körbe és csúnya szemüvegük volt, én vidáman dúdoltam valami bluest, ami az égről szól. És legszívesebben felkértem volna táncolni a mellettünk elvonuló bakancsos koposzak közül az egyiket, hogy aztán gyengéden a fülébe súghassam, hogy mi ez a kereszt a válladon, gyönyörűm? de én csak meghúztam a számat és vidáman tovasuhantunk a neonlámpák fényénél. Mi ez a világ? És akkor beúszott hátulról egy bánatos trombita, de a holdat takarták a bérházak súlyos falai. Úgy éreztem, hogy most magasabbra ugrok, nagyobbat köpök és messzebbre pisálok bárkinél. Különben meg, aki nem akarja megváltani a világot, az dögöljön meg, aki meg meg akarja váltani... Nos, igen. Azt elintézik a többiek.