Babits Mihály: Fekete ország
Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.
Áshatod íme, vághatod egyre
az anyagot, mely lusta, tömör,
fekete földbe, fekete hegybe
csap csak a csáklyád, fúr be furód:
s mélyre merítsd bár tintapatakját
még feketébben árad, ömöl
nézd a fü magját, nézd a fa makkját,
gerle tojását, csíragolyót,
fekete, fekete, fekete
fekete kelme s fekete elme,
fekete arc és fekete gond,
fekete ér és fekete vér és
fekete velő és fekete csont.
Más szin a napfény vendég-máza,
a nap a színek piktora mind:
fekete bellül a földnek váza,
nem a fény festi a fekete szint
karcsu sugárecsetével
nem:
fekete az anyag rejtett lelke,
jaj,
fekete, fekete, fekete.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
nem fogod elhinni...
de ezt a verset is szavaltam még megboldogult középiskolás koromban:)
Régebben valami megmagyarázhatatlan marhaság miatt nem szerettem Babitsot, de pusztán a költészetére fókuszálva igen szeretni való.
És ő volt Weöres kedvence gyerekkorában, és mentora fiatal költőként.
De kedves Banán is szereti őt, úgy látom.:)
na igen :)
úgy látom, te azért szavaltál pár verset:) ez is jó választás ;)
mikor elkezdtük tanulni én sem szerettem annyira, de a végére, meg miután én dolgoztam ki az érettségi tételt belőle, már egyértelmű favorittá vált.
igen, bár sajna már nem tudnám elmondani a negyedét sem, és ez bosszantó...:(
(sajna már ezt sem...)
Megjegyzés küldése