de ez egy nagyon szomorú kép. bár az, hogy soha nem ismerhetsz meg senkit teljesen, számomra örömteli. és egyben szomorú is.
és hogy kibe lehetsz szerelmes... sajnos nem te döntöd el. és ha még, már, vagy csak egyébként is teljesen reménytelen, akkor sem tudod elfojtani magadban. bármennyire szeretnéd. egyszerűen lehetetlen. így elfogadod magad így. mert.
az újdonság varázsa pedig mindig elmúlik, bármennyire is klasszul keféltek eggyütt, csináltok egymásnak millió válogatás cd-t, és a többi, és a többi...
de amíg tart az újdonság varázsa, amíg az idő el nem suhan, amíg nem tűnik tova... addig baszott jó. bizony. ezért szép.:)
Szerintem a legjobb dolog, ha egy emberről nap mint nap derülnek ki újabb dolgok, más-más szituációkban. Egy beszélgetés során, egy bulizós éjszakán, egy filmezés közben... Az hogy a másik megismerhetetlen az tény, de még saját magunkat sem tudjuk teljesen kiismerni. (Vagy ezzel csak én lennék így?)
A reménytelen szerelmet viszont szerintem annyira el lehet fojtani, hogy ne eméssze fel az embert. Annyira meg bőven elég. Bár ez gyakorlat kérdése. Én már profi vagyok benne.:)
Viszont ha az ember úgy áll hozzá a dolgokhoz, hogy úgyis elmúlik a jó, akkor esélyt sem ad arra, hogy sokáig tartson. Persze hogy piszkosul jó az a röpke idő is, de ha egy idő után nem is keressük az újdonságokat, akkor a mi hibánk hogy elmúlik a varázs.
"Hát az van, hogy beúsznak egy lyukba, ahol egy csomó banán van. Amikor beúsznak, mintha közönséges halak volnának. De amint benn vannak a lyukban, akár a disznók. Ismertem például olyan banánhalakat, akik beúsztak egy banánlyukba, és legalább hetvennyolc banánt befaltak."
5 megjegyzés:
szép.:)
de ez egy nagyon szomorú kép.
bár az, hogy soha nem ismerhetsz meg senkit teljesen, számomra örömteli.
és egyben szomorú is.
és hogy kibe lehetsz szerelmes...
sajnos nem te döntöd el.
és ha még, már, vagy csak egyébként is teljesen reménytelen, akkor sem tudod elfojtani magadban.
bármennyire szeretnéd.
egyszerűen lehetetlen.
így elfogadod magad így.
mert.
az újdonság varázsa pedig mindig elmúlik, bármennyire is klasszul keféltek eggyütt, csináltok egymásnak millió válogatás cd-t, és a többi, és a többi...
de amíg tart az újdonság varázsa, amíg az idő el nem suhan, amíg nem tűnik tova...
addig baszott jó.
bizony.
ezért szép.:)
Egyik kedvenc képem.:)
Szerintem a legjobb dolog, ha egy emberről nap mint nap derülnek ki újabb dolgok, más-más szituációkban. Egy beszélgetés során, egy bulizós éjszakán, egy filmezés közben...
Az hogy a másik megismerhetetlen az tény, de még saját magunkat sem tudjuk teljesen kiismerni. (Vagy ezzel csak én lennék így?)
A reménytelen szerelmet viszont szerintem annyira el lehet fojtani, hogy ne eméssze fel az embert. Annyira meg bőven elég. Bár ez gyakorlat kérdése. Én már profi vagyok benne.:)
Viszont ha az ember úgy áll hozzá a dolgokhoz, hogy úgyis elmúlik a jó, akkor esélyt sem ad arra, hogy sokáig tartson.
Persze hogy piszkosul jó az a röpke idő is, de ha egy idő után nem is keressük az újdonságokat, akkor a mi hibánk hogy elmúlik a varázs.
a sorokat egyébként r.d. laing-nek köszönhetjük.
hm, túl sok minden jut az eszembe túl sokmindenről, úgyhogy inkább bele se kezdek most, majd apró részletekben valahol valahogy.
egyre jobban szeretem ezt a blogot. (Magritte a kedvenc festőm)
örülünk:)
Megjegyzés küldése