Tegnap este elmentünk a Csabival futni. Eszembe jutottak a régi emlékek.
Nagyon régen volt már - vagy 2 éve -, amikor minden este egyedül futottam a Balaton partján
Szárszó és Földvár között, és autóban kefélő párokat leptem meg egy sötét, szeles szabadstrandon, és elfutottam a bepárásodott üvegű kocsi mellett. Az éjszakai halk neszei és az autókból szűrődő visszafojtott nyögések ritmusára lekocogtam a homokos partra, és beleordítottam a hol vadul hullámzó, hol csendes víztömegbe. Nagyrészt csak artikulálatlanul felordítottam, ilyenkor volt jó kedvem. Néha mondatokat ordítottam, máskor - főleg rossz kedvemben - káromkodtam.
Hiányoznak azok az esték. Magányos voltam - persze az ember mindig magányos, ilyen az alaptermészete (már rájöttem, 23 év kellett hozzá). Nem vettek fel egyetemre. Hajnalig csak filmeket néztem, meg könyveket olvastam, hogy másnap lóghassak az iskolából, mert nem érdekelt amit tanultam. Minden hétvégén kiütöttem magam. Féltem a bizonytalan jövőtől. Mindez nagyon hiányzik. A késő éjszakai futások, a kefélő párok, az ordítások, az emlék nélküli szombat éjszakák, a piák, a könyvek, a versek, a filmek, a hullámok, a füstök...
Ezek voltak életem legszebb pillanatai.
Pedig nagyon boldogtalan voltam.
Mégis csodálatos volt.
Nagyon régen volt már - vagy 2 éve -, amikor minden este egyedül futottam a Balaton partján
Szárszó és Földvár között, és autóban kefélő párokat leptem meg egy sötét, szeles szabadstrandon, és elfutottam a bepárásodott üvegű kocsi mellett. Az éjszakai halk neszei és az autókból szűrődő visszafojtott nyögések ritmusára lekocogtam a homokos partra, és beleordítottam a hol vadul hullámzó, hol csendes víztömegbe. Nagyrészt csak artikulálatlanul felordítottam, ilyenkor volt jó kedvem. Néha mondatokat ordítottam, máskor - főleg rossz kedvemben - káromkodtam.Hiányoznak azok az esték. Magányos voltam - persze az ember mindig magányos, ilyen az alaptermészete (már rájöttem, 23 év kellett hozzá). Nem vettek fel egyetemre. Hajnalig csak filmeket néztem, meg könyveket olvastam, hogy másnap lóghassak az iskolából, mert nem érdekelt amit tanultam. Minden hétvégén kiütöttem magam. Féltem a bizonytalan jövőtől. Mindez nagyon hiányzik. A késő éjszakai futások, a kefélő párok, az ordítások, az emlék nélküli szombat éjszakák, a piák, a könyvek, a versek, a filmek, a hullámok, a füstök...
Ezek voltak életem legszebb pillanatai.
Pedig nagyon boldogtalan voltam.
Mégis csodálatos volt.
8 megjegyzés:
nem is tudom...úgy általában egyetért/zek presserrel, hogy nem szeret nosztalgiázni... a baj az, hogy ha a múltból kiragadok pillanatokat, és már most azt mondom, hogy azok voltak életem legszebb pillanatai, azzal szinte ki is zártam, hogy a jövőben szebb lehessen...pedig..miért ne? miért ne lehetne még sokkal szebb a jövőben, mint a múltban?
de ha úgy állsz hozzá, hogy nem, nem, annál jobb sosem lesz, akkor azt hiszem nem is lesz szebb, még akkor se, ha lehetne...
és amikor ott ültem az albiban és néztük a lakótársammal ahogy a Kordagyuribá közvetíti a pokerpatikat??? na azok életem egyik legszebb pillanatai voltak, (így visszaelmékzve) pedig akkor nem mindig néztem volna. de MOST olyan jó VOLT.
nos igen, igazad van, "azok a fránya szavak":)
legyen így: eddigi életem talán legszebb pillanatai.:)
és, hogy a viharba ne vágynék szebb emlékekre a jövőben. vágyom rájuk, és remélem lesznek is:)
különben nem lenne értelme esténként megmosni a fogam, hogy a többiről ne is beszéljek...:)
azért nosztalgiázni jó szerintem(persze nem a múltban élni, hanem a múlt szép emlékeinek örülni)
igen kedves Levente, pontosan erre gondoltam. pontosan erre...
Most elgondolkodtam, hogy én mit tudok felmutatni a 19 évemből. Arra jutottam, hogy semmit. Bár emlékszem szép pillanatokra is, de több a rossz emlék. És a legtöbb a SEMLEGES, szükségszerű cselekvés.
Eszembe jutott a Holt Költők Társasága:
"Kimentem a vadonba mert tudatosan akartam élni. Maradéktalanul ki akartam szívni az élet velejét. Felszámolni mindazt, ami nem volt élet, hogy ne a halálom óráján döbbenjek rá, hogy nem éltem."
Én valahogy mindig így szerettem volna/akartam élni, de úgy érzem sosem sikerült.
Irigyellek!!! Szerintem az élmények mindig sokat fognak számítani. Hogy jók vagy rosszak az mindegy. De vannak, ami azt jelenti hogy élsz. És az hogy élsz, és úgy élsz hogy sok hatás ér, az csak jó lehet. Ha akkor pont nem is később biztosan.
Lesz mit mesélni az unokáknak.:)
már hogyne lettek volna ilyen emlékeid Dóri. Mindenki tele van csodálatos emlékekkel.
Csak észre kell őket venni.
Meg kell őket pillantani.
És, talán igaza van Balázsnak és Levinek, időnek kell eltelnie, hogy értékeld őket, vagy olyan színben tűnjenk fel előtted, hogy szeresd azokat az emlékeket.
De, hogy nem lettek volna...
ezt nem hiszem...
én csak egy szentimentális köcsög vagyok, de:
-gondolj a reggeli sétákra a suliba
-amikor a szüleiddel díszítetted otthon a karácsonyfát
-amikor nem tudtál éjjel aludni, és csak nézted a csillagokat a szobád ablakából
-amikor ősszel sétáltál a Duna-parton
-gondolj az első Kispál-koncertre, amin voltál
-gondolj a gólyatáborra
-amikor tavaly szigeten dolgoztunk, biztos találkoztunk is, csak még nem ismertük egymást
-az elsős középiskolai osztálykirándulásra
-arra a pillanatra, amikor megismertél valakit, aki később sokat jelentett neked
-az első veszprémi éjszakádra
-gondolj arra, amikor szilveszterkor csak feküdtünk a hóban, és csak örültünk annak, hogy ott vagyunk, az utcán, a hidegben, és új év lesz, és sokan voltunk, és koccintottunk
Annyi mindenre gondolhatsz...
Annyi szépség van.
Nagyon sok szépség.
kevés kivétellel nem bánom, hogy ami egyzser volt, újra nem jön el. De az a kevés kivétel, az nagyon fáj.
nagyon mély, egyetérző, poros képeket előszedő sóhaj...
Igazad van.:)
Azonban valóban idő kell ahhoz, hogy ezeknek az értékét fel tudjam fogni. Vagy az kell hogy valaki rávilágítson ezekre az "apró" emlékekre, amik ezáltal hatalmas élményekké fokozódnak. Ezt Te most megtetted. Köszi.:)
Mindig próbálok figyelni az elvillanó örömökre, boldog percekre, de ez azért nehéz... pedig tényleg csak észre kéne venni őket...:)
Pár dolog tényleg jó volna, ha megismétlődhetne, de ha választanom kell akkor inkább az emlékeimre hagyatkozom meg azokra a poros képekre.:) Azok ugyan kopottak és porosak, de talán szebbek is így.
Megjegyzés küldése