William Shakespeare: LVI. szonett
Árnyképed mért nem engedi lehúnyni
pillámat oly sok nyűgös éjjelen?
Mért nem tűröd, hogy aludjak, míg annyi
hozzád hasonló fantom ingerel?
Te küldöd-e kísértetedet távol
tájról, hogy titkolt dolgaimba lessen,
s féltékeny gyanúddal paráznaságom
gyalázatához szemtenút szerezhess?
Nem, nem! Bár nagy, de nem ily nagy szerelmed;
az én szerelmem tart ágyamban ébren,
igaz szerelmem, mely kínoz és elveszt;
miattad kell virrasztanom; és téged,
téged sem álmod két karja ölel,
oly távol tőlem, máshoz oly közel.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
újabb remek Shakespeare-t ismertem meg :)
Megjegyzés küldése