Újra egy szavazás végéhez értünk.
Most már elárulhatom, hogy a kérdés, egy Hrabal-idézet miatt merült fel.
Mesélek valamit olvasási szokásaimról, ígérem a tárggyal kapcsolatos.
Nincs egy bizonyos bevált technikám, hogy miként olvasok, nekem a könyv határozza meg az olvasási formáját. Van, amiből 40 oldalnál többet képtelen vagyok egyszerre elolvasni, és van olyan, amit képtelen vagyok letenni (most tekintsünk el a mindenféle zavaró tényezőktől). Ebből adódóan előfordul, hogy ugyanolyan hosszúságú könyvekből van amit 2 hét, és van amit egy éjszaka alatt olvasok ki. Bizonyára a legtöbben így vagyunk ezzel. Nekem általában azok lesznek a kedvenc könyveim, amiket rögtön "fogyasztok" (pár kivételtől eltekintve, mint az 1984, vagy az Afrikai vadásznapló). De ígértem, hogy nem kalandozok el. Az idézet egy olyan könyvből származott, amit rögtön és helyben "fogyasztottam". Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam című művéből, és így hangzik pontosan:
"…két ember között a legemberibb kapcsolat a csönd…"
Most a szavazásról pár szót. Meglepett, hogy a beszédre senki sem szavazott. Minden bizonnyal rossz ötlet volt válasznak betenni. Azonban ne felejtsük el isteni Kurt bácsi szavait: "Valamiről muszáj beszélni az embernek, ha másért nem, hogy a hangszekrénye be ne rozsdásodjon, ha netán egyszer valami lényegeset kellene mondania." Hogy nem ez két ember között a legemberibb kapcsolat? Szerintem sem, azonban Kurt bácsinak is igaza van, mert néma gyereknek…
Egy szavazattal árválkodott az ökörködés. Erről szintén Kurt bácsi jut eszembe (elnézést ezért az idegesítő tudálékoskodásért), aki azt mondta: "csak azért jöttünk a világra, hogy marháskodjunk, el ne higgyék ennek az ellenkezőjét."
És magasan, mondhatnánk mindent elsöprően tarolt a csönd (5) és az elmosolyodás (10). Ez kedves, de mi ennek az oka? Jól esik a másik jelenlétében hallgatni, minek mindig pofázni (Ponyvaregény, Uma Thurman)? És miért az elmosolyodás? Békevágy, vagy szeretethiány, ismerkedési aktus?
Az beszéd és az ökörködés feltételezi egymást (tudom, lehet szavak nélkül is ökörködni), és az elmosolyodás és a csönd is általában együtt jár. Verbális jelek, kontra nonverbális jelek.
Emberek miért csömörlöttetek meg a beszédtől?
2008. január 6., vasárnap
Beszéd-hallgatás 0:1
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
10 megjegyzés:
Talán azért a mosoly, és nem a beszéd, mert az előbbiből mostanában nem jutott ki olyan sok...a beszédhez meg túl fáradt voltam abban a pillanatomban, de hogy elfogadhatóbb indokot adjak...a beszéd néha csak üres szavak halmaza. Hogy miért nem a csend? Szerintem attól, hogy csendben bámolunk egymásra, mindenféle mimika nélkül, attól nem fogod emberibbnek érezni a pillanatot. Viszont egy mosoly sokat javít a helyzeten.:)
Hogy mi két ember között a legemberibb kapcsolat, az tökéletesen helyzetfüggő. Nem?
hát ne sértődj meg, de azt mindenki tudja h Te kifejezetten szeretsz beszélni..:)
sőt, hát mit mondjak, én is.
az emberek nem csömörlöttek meg a beszédtől, csak a kérdésre nem ez a legjobb válasz. amúgy nem értem; ha úgy is van, az miért baj????
Nálam a mosoly mindennel együtt jár. Én mindig mosolygok.:)
De mondjuk beszélni, mesélni is nagyon szeretek.:) Ennek ellenére mégsem gondolom, hogy a beszéd a tuti.
A mosoly annyival kifejezőbb. De lehet, hogy a boldogságra való törekvés is benne van egy-egy mosolyban. Ez jelentheti a szeretethiányt is.
De a csönd sem mindig jó, akkor jó hallgatni mikor már nincs mit mondani. És addig?
Igen, ez szerintem is leginkább helyzetfüggő...
ha magamból indulok ki, egészen egyértelmű, hogy miért nem a beszéd: azért mert a beszéd jelentős része amit hallok üres fecsegés, ami sokszor idegesít+a beszédből van a legtöbb, így annál talán észre sem vesszük ha különleges...mindenesetre eddigi élményeim szerint a csönd és az ökörködés közül valamelyik:)
a beszéd sokszor igen felületes. Rendben, egyetértek. De ugyanilyen felületes lehet a csend is.
Ezért van igaza Ferinek, aki azt mondja, hogy tökéletesen helyzetfüggő.
De!
Én így értelmeztem a helyzetet: Két ember között, mondjuk akik szeretik egymást (barátok, családtagok, vagy szeretők) mi a legemberibb kapcsolat? A legharmónikusabb a csönd. Ez azt jelenti, hogy szavak nélkül is megértik egymást. Tehát mély a kapcsolatuk. Legalább mint Winnetounak és Old Shatterhandnak.:)
Szerintem mindannyian erre vágyunk.
De a megismerés folyamatához hozzátartozik a beszéd, ha felületes, üres fecsegés is. Még ha idegestő is.- csak a keleti filmművészet remekeiben nincs erre szükség.:)
Igen, kedves Szilvi, mi szeretünk beszélni, de én azért is szeretek együtt lenni veled, mert melletted nem lehet unatkozni.:) és te vagy az élő példa, hogy milyen mély is lehet egy felületesnek tűnő beszélgetés (az őszinteségi rohamaid egyszerűen zseniálisak, és imádom őket). Ezért fogunk együtt kommunában élni, ugye?;)
amit, Dóri mondott a mosolyról, azzal tökéletesen egyet értek. Amit meg benned a legjobban szeretek, hogy még a szemed is nevet.:)
és bizony, egy mosoly rengeteget javít a helyzeten!:)
(azért én is a csendre szavaztam ám)
hm, nekem ebből az egészből az jött le, hogy a közös mind a négyben az a másik embernek ilyen vagy olyan úton való (meg)segítése, életének jobbá tétele - tehát ez a legemberibb - , és ennek csak az alrészei ezek...
nekem van ikertestvérem. És az a legjobb dolog a világon. A témával kapcsolatban: az a legjobb, amikor vagyunk egy társaságban, vagy otthon mitudomén családi ebéd, ilyenek... és valami szóba kerül, és erről mindkettőnknek egy közös poén jut eszünkbe (egyetlen hívószóra ugyanaz a dolog) és egymásra nézünk-vagy nem is nézünk egymásra, és ez sem mindíg észrevehető másoknak, és elkezdünk röhögni, és senki nem érti, hogy most mi is volt ilyen kurva vicces. (ezeket nagyon élvezzük)
A kommmunikációnk egymással egészem sajátos. Mert persze sokszor órákig beszélgetünk (bármiről), és meghallgatjuk egymás problémáit (ha ő sír, sokszor én is, és fordítva), vagy csak úgy dumálunk. De van olyan is, hogy tök csönben ülünk egymással szemben, és vicces mert így is lehet helyzetet elemezni. családi vitákban szemmel szavazunk.
Tényleg a legeslegjobb dolog.
általánosan a témához. Az jó, ha két ember tud egymással beszélgetni, mert van miről, és érdeklik egymás dolgai/bajai/örömei stb. A csend akkor rossz, ha az a zavart csend, amikor "hú mit is mondjak/kérdezzek, hogy ne tűnjek unalmasnak" Az kellemetlen. Az már egy szintlépés egy kapcsolatban, amikor nem zavaró, hogy csenben vagyunk. Vagy az a csend, amikor elfogynak a szavak.
A mosoly, igen az nagyon nyerő. (én arra szavaztam)-szeretem a vidám embereket. (Persze vannak nemvidám barátaim is, de nagyon kevés)
csak még egy hozzáfűzés
témához vágó dalok:
LGT: Ha a csend beszélni tudna
Cseh Tamás: Csönded vagyok
egészen gyönyörűek
Megjegyzés küldése