Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.
Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.
Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.
Lebegve lépett - már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.
És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.
Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!
De begyes kedvük szivemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.
És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!
1925. június / 1928
2 megjegyzés:
Bár nem vagyok nagy József Attila rajongó, ez van olyan szép, mint a kép, ha nem szebb:)
én nagyon szeretem:)
szerintem gyönyörű...
ez az ami érdek nélkül tetszik.
:)
eszem az etikás szívem.:)
na mind1.
örülök, h tetszik
Megjegyzés küldése