könyvtári tapasztalat

tegnap a megyei könyvtárban voltam.
fölvittem két könyvet a fénymásolóhoz.
mindegyikből egy-egy oldal kellett csak.
az egyik könyv hatalmas volt, akkora mint egy atlasz.
a másik meg nagyon kicsi és keskeny(kb.20x6os)
beléptem a fénymásolóba.
egy mozgássérült fiú dolgozott ott.
a csípőjével lehet valami gond.
ha ilyen emberrel találkozom, nem tudom miért, de mindig zavarba jövök.
(akkor is zavarba jövök kicsit, ha jimmy szerepel a south parkban, valahogy máshogy nevetek rajta)
megmutattam neki, hogy melyik két oldal kéne.
lepillantott a könyvekre aztán vissza rám.
arca teljesen kifejezéstelen.
kicsit fájdalmas, de nyugodt, és szép.
és nem néz a szemembe soha, a mellkasomra függeszti tekintetét.
aztán mielőtt az oldalakat lefénymásolta, babrált mindig valamit a fénymásoló gombjain,
nagyon gyorsan, és továbbra is kifejezéstelen arccal.
pár másodperc múlva visszaadta a könyveket.
megnézte a lemásolt példányokat, és a mindig kifejezéstelen arcon mintha egy pillanatra feloldódott volna valami.
de ahogy jött úgy el is tűnt
-30 forint - mondta, és arca a régi volt.
fizettem.
odaadta a másolatokat.
mind a kettő tökéletes, a4-es lapot lefedő fénymásolat volt.
de milliméter eltérés nélkül.
pillanatok alatt kicsinyítette le és nagyította fel a könyvek lapjait,
hogy én tökéletes fénymásolathoz juthassak.
rápillantottam, nem kis elismeréssel.
arca kifejezéstelenebb mint valaha.
megköszöntem
és eljöttem.
aztán arra gondoltam, h ez a fiú művész.
tudom, hogy hülyén és főleg infantilisen hangzik, de a fénymásoló művésze(nem merem azt írni, hogy az életé, mert elkoptatott szó).
vagy csak tökéletes szaktudással rendelkezik?-vethetnétek fel.
(azért a nagy művészek nagy része, azzal rendelkezett mindig)
de akkor miért van az, hogy soha senki, akár volt ideje, akár nem,
ezt nem tette még meg nekem egy fénymásolóban sem?
pedig gyakran másoltatok.
a fiú pedig kérés nélkül.
NEKI volt ez fontos.