Gabriel Garcia Márquez: Száz év magány"...A két nosztalgia párhuzamos tükrei közt szédelegve, elvesztette csodálatos irrealitásérzékét, s végül mindannyiuknak azt tanácsolta, hogy hagyják ott Macondót, felejtsék el mindazt, amit a világról és az emberi szívről tanított nekik, szarjanak Horatiusra, és bárhová kerüljenek is, mindig jusson eszükbe, hogy a múlt hazugság, hogy az emlékezet nem ismer visszautat, hogy minden régi tavasz visszahozhatatlanul elveszett, s hogy végső soron a legőrjöngőbb és legmakacsabb szerelem sem egyéb, mint tűnő igazság..."
3 megjegyzés:
ez lesz a következő! már régről is vannak emlékim, mivel istápolták akaratom.
hm, lehet megpróbálom elolvasni(de csakis a te kedvedért)... ;)
Nem biztos, hogy tetszeni fog, de én örülnék neki.:)
nekem ez a csúcs, azt hiszem...
vagy rááll az agyad, vagy nem.
de ha rááll, akkor beleszeretsz Márquezbe.
velem ez történt...
jah, Levi, ez is itt van nálam, csak ugorj át érte, persze csak ha már nyugaton a helyzet megváltozott:)
Megjegyzés küldése