főleg a szerelem...

a napokban elgondolkoztam a fenti témán(hülyeség, mindig ezen agyalok...).
van egy kedves barátom, aki úgy tartja neki nem való a szerelem.
ilyenkor mindig azt válaszolom, hogy én viszont képtelen lennék szerelem nélkül élni.
csak annak van értelme... stb.
viszont van bennem egy para.
egy érzés.
azt hiszem nem tudnék egy emberrel leélni egy életet.
(nőjek fel, mi?, meg gyerekes vagyok... meg szemét, hogy ilyet mondok)
de azt hiszem nem lennék rá képes.
Vonnegut szerint(persze ez csak az egyik alternatív véleménye:]) csak addig megy a dolog, amíg hat az újdonság varázsa. Azt hiszem igaza van.
Tehát van szerelem, de nincs örök szerelem?
elmúlik minden szerelem?
ha egy emberrel beszélek, aki régóta(évek óta) van együtt egy másik emberrel, mindig felteszem ezt a kérdést.
Van olyan, hogy a szerelem átalakul szeretetté?
a szüleim már nem szerelmesek.
nagyon szeretik egymást, életüket feláldoznák egymásért,
de látom, hogy nem szerelmesek(nem tudom bizonyítani, támadjatok nyugodtan meg itt, de én látom, hogy ez a helyzet).
én viszont szerelmes akarok lenni.
szerelmes!
ez azzal jár együtt, hogy váltogatnom kell a partnereket?
vagy tényleg csak azért mert fiatal vagyok,
vagy mert fiú?
egy lány mit gondol erről?
(Szilvi és Dóri a két állandó, hozzászólós olvasónk, mit gondolnak erről...?)
én sem tudom, hogy mit gondoljak.

ebben a bejegyzésben nagyon nem erről a témáról akartam írni.
de ez jött ki.
bocs.:)

(és bármi is lesz a végkövetkeztetés, én akkor is imádok szerelmesnek lenni)